Már jó ideje tekeregtem a haverokkal, vagy éppen a testvéremmel a Nagykanizsa környéki dombokon, amikor
negyedikes középiskolásként a bátyámmal elhatároztuk, hogy itt az idő, más területeket is meglátogatni.
Közelsége, változatossága, és sűrű kerékpárúthálózata miatt Ausztriára esett a választás, a szabadságolások
miatt azonban csak 6 naposra tervezhettük ezt a túrát. Be is szereztünk néhány Ausztriában kiadott részletes
kerékpárút térképet ,amik alapján bejártuk az Ötschert, majd Ybbs-től Bécsen át Haimburgig tekertünk, ahonnan
a Fertő tavat érintve Fertőrákosig vezetett útunk. A túra nagyon szép volt, a bicajok is nagyon jól birták
a strapát. Egyedül a Bécs-Haimburg szakasz nem tetszett, ami látnivaló nelküli, koszos ipar- és nudistatelepeken
keresztül vezet. Még ugyanezen a nyáron barátaim rábeszéltek egy kisebb túrára a Fertő tó körül. Itt is sok
biciklissel találkoztunk, annak ellenére, hogy az idő elég hűvös volt.
Már ősszel elhatároztuk a báttyámmal és a barátnőjével, hogy a következő nyáron ismét nekivágunk Ausztriának, de útba akartunk ejteni néhány
"vadabb" részt is. Ismét beszereztünk néhány bicajostérképet, összepakoltuk a 10 napra elég cuccot, és
nekivágtunk. Grazig autoval, onnan pedig bicajjal mentünk.
Elindultunk a Mura völgyében, ahol egy kissé rossz idő fogadott bennünket, de erre számitani lehetett. Sokszor
az eső miatt átázva nem tudtunk kempingben aludni, igy magánházaknál szálltunk meg, ahol a puha ágyikó és
a finom reggeli bizony jól esett (igaz, hogy ennek ára is volt : kb 200 Schilling/fő/nap )
Rengeteg kerékpárossal
találkoztunk, és véletlenül egy biciklisversenyen is részt vettünk, ami a helyi közönségnek nagyon tetszett
(hát még nekünk), de csak a csomagoknak köszönhetoen nem nyertünk :))). Néhány kalandos, esős ,és nyirkos nap után
végre megláttuk a hófedte hegyeket. Örömünk aztán kissé alábbhagyott amikor megláttunk egy táblát amire ez
volt irva : 15% ,2500m.
Eleinte még buzgón tekertünk, de a kb. 25-30 kilós csomagok gondoskodtak arról,
hogy ne érjünk fel túlságosan hamar a csúcsra. Sőt egy idő után már kénytelenek voltunk tolni a cangákat.
Bátyám szorgalmasan figyelte a kilométeróráján, hogy mikor telik le a táv. Amikor már úgy nézett ki ,hogy
itt a vége ,ismét jött egy tábla : 15% 2500m. Már csak az éltetett, hogy emelkedő után jön a lejtő. Néhány
óra alatt felkapaszkodtunk (1641 m), és egy kis pihenő után végre elindultunk lefelé.
A kemény emelkedő fáradalmait
az utána következő 20 km gurulás kárpótolta. Mivel a fékek már annyira felforrósodtak, hogy szinte nem is
fogtak, kénytelenek voltunk megállni addig, amig lehültek.
A következő néhány napot Gmünd mellett, a Malta völgyében töltöttük, amely egy természetvédelmi területnek
ad otthont. Minden reggel bocik bőgésére és esőre ébredtünk. De mikor kisütött a nap rögtön útrakeltünk.
Megnéztünk egy szép vizesést, egy vadasparkot, és a környék főbb nevezetességeit.
Ezután továbbindultunk, és magunk mögött hagytuk a 2500-3000 méteres havas csúcsokat. Sajnos az erről a részről
készült fotók a fényképező hibája (vagy a miénk?) miatt fényt kaptak, és nem sikerültek :((( A sok lejtő ,és
hátszél után ,a völgyben már szembeszél nehezitette útunkat. Egy ideig a Dráva mellett haladtunk, vegül az
Ossiacher See melletti legelső, elhagyatott kempingben táboroztunk le. A férfi WC, és zuhanyzó szét volt rombolva,
igy a nőibe kellett menni.
Ráadásul az egész kemping ápolatlan volt, igaz csak mi voltunk az egyedüli átutazó
vendégek. De mindez nem szegte kedvünket, és nekiláttunk vacsorázni a sátor elött. Sötétedéskor a fákról
eddig még sosem látott bogarak rajzottak felénk, és bármerre rohantunk előlük ,azok kitartóan támadtak.
Szerencsére mire sötét lett lenyugodtak, igy végre meg mertük közeliteni a sátrat. Sajnos idő hiányában tovább
kellett indulnunk, és uticélnak a mediterrán hangulatú Wörthi tavat tűztük ki, ahol két éjszakát maradtunk.
Itt megint csak sok látnivaló, tiszta viz és napsütés várt ránk. Természetesen útba ejtettük a klagenfurti
Minimundust, ahol a világ legszebb épületeinek makettjei láthatók.
A további utat zuhogó esőben kellett megtenni,
igy meglehetősen mérgesek lettünk amikor 2 órás "vizibiciklizés" és egy balszerencsés kerülőút után, az egyébként
nagyon szép Maria Saal városkában az informácios kisasszony közölte, hogy minimum 3 éjszakára adnak ki szállást
az egész környéken. Kénytelenek voltunk újabb 2 órán át hajtani ,mig végül megérkeztünk St. Veit-be, ahol egy
vendégházban szálltunk meg. Annak ellenére, hogy a táskáinkat nylon zacskókkal letakartuk, a viz mindig
megtalálta a réseket, és az összes ruhánk teljesen átázott, igy a szobában száritgattuk őket. A szobában
kifeszitett sáros sátor látványa gyönyörű volt.
Este elmentünk egy bevásárlócentrumba, ahonnan a túra
teljesitésének jutalmául teli szatyrokkal távoztunk, és a szálláshelyünkön feléltük a megmaradt készleteinket.
Másnap újult erővel indultunk végső uticélunk felé, de időnk sajnos már nem maradt arra, hogy közelebbről
is megnézzük a Hochosterwitzi várat.
Összességében egy teljesen szabadon szervezett, élvezetes túrán vettünk részt, amihez rendkivül nagy segitséget
nyújtottak az egész Ausztriát behálózó, kitűnő állapotban lévő bicikliutak, és az ott meglévő kerékpáros
kultura. Ügyes dolognak tartom, hogy az a vendéglős, aki kerékpárok tárolására alkalmas helységgel rendelkezik,
és képes arra, hogy akár egy éjszakára is adjon szállást, ingyen kerülhet be a helyi, és a környékbeli
információs irodák adatbankjába, ami a tapasztalatok szerint üzleti szempontból is mindenképpen megéri a
vendéglátónak, és a kerékpáros is könnyen kaphat olcsóbb szállást. Egyet biztosan mondhatok, nem ez volt az
utolsó biciklitúrám Ausztriában.
